Kérdések és válaszok
Ha élete legnagyobb utazására készül, de még sose járt tengerjáró hajón, biztosan rengeteg kérdése van. Az alábbiakban igyekszünk a leggyakoribb kérdésekre és felvetésekre válaszolni. Természetesen, ha itt nem találja meg a választ a saját kérdésére, keressen minket és segítünk!

Mindenekelőtt szeretnénk néhány TÉVHITet eloszlatni:
- Tengeribetegség: elismerjük, hogy a dunai és a balatoni hajókból (de akár az adriai vagy görög kompokból) kiindulva lehetetlenség elképzelni egy tengerjárót. Azonban szeretnénk biztosítani mindenkit, hogy ezek az óriáshajók nem inognak a tenger és az óceán hullámain sem úgy, mint a kis csónakok a viharban. Utazásunk során többnyire nem is érzékelhető a víz hullámzása.
- Megfizethetetlen: 1912-ben a Titanic, mint az első óceánjáró, valóban a többség számára megfizethetetlen volt, ahogy akkoriban pl. egy repülős utazás is. Azóta a világ nagyon sokat változott. Gondoljunk csak bele, hogy gyerekkorunkban még a Matáv-vonalra is mennyit kellett várni és fekete-fehér tv se volt minden háztartásban, most meg már vezeték nélküli és mobiltelefonok százaiból válogathatunk a színes, LCD és plazma tv-kről nem is beszélve. Ugyanígy manapság egy hajóút is azonos árban van egy nyaralással. Például egy egyhetes karib-tengeri hajóút már kb. 100 000 Ft/főtől is foglalható teljes ellátással, szolgáltatásokkal, stb., míg szinte ugyanennyibe kerül egy hét a Balatonon is egy jobb minőségű szállodában.
- Tele van idős amerikai nyugdíjasokkal: tény, hogy sok amerikai megteheti, hogy nyugdíjas éveiben utazgat, de ez nem azt jelenti, hogy csak idősek lennének a hajón. Természetesen ez útvonaltól és társaságtól is függ. Pl. a Holland America hajóin a tehetős és idősebb korosztály a célcsoport, de a Carnival útjain a huszonévesek buliznak, míg a Pullmantur és a Norwegian Cuise Line családbarát szolgáltatásai miatt a babáktól a nagymamákig mindenki megtalálható.
LEGGYAKORIBB KÉRDÉSEK
I. FOGLALÁS ELŐTT
Hogyan válasszak a sok út közül?
Ez leginkább attól függ, hogy merre szeretne utazni és milyen szolgáltatásokat tart fontosnak. Bizonyos útvonalakon (Hawaii-szigetek, Francia Polinézia, Galapagos-szigetek, stb.) csak egy-egy hajóstársaság közlekedtet hajókat. Más útvonalakon, pl. a Földközi- és Karib-tengeren szinte minden társaságnak járnak hajói, így itt az a fontosabb kérdés, hogy mire vágyik: nagy vagy családias hajóra, sokféle vagy kevesebb, de minőségi szolgáltatásra, különleges kabinra, vagy all inclusive ellátásra? Ebben a hajótársaságok, hajók menüponton belül igyekeztünk minél részletesebb információkkal segítséget nyújtani.
![]() |
![]() |
Mit tegyek, ha megtetszett egy út és foglalni szeretnék?
Kérjen pontos ajánlatot a weboldalon keresztül, e-mailben vagy telefonon és tájékoztatjuk az elérhető kabinokról és a pontos árakról, esetleges akciós feltételekről. Ha kiválasztotta a megfelelő kabintípust is, akkor az adatok megadásával kérhet opciós foglalást. Az opciós határidőig tartjuk a lefoglalt kabint és Önnek be kell fizetnie a szükséges előleget.
Hogyan válasszak a kabinok közül?
Általánosságban elmondható, hogy nagy különbség nincs a kabinok alapterülete és felszereltsége között. Egy kabin annál drágább, minél különlegesebb és minél magasabban helyezkedik el. Egy 8. emeleti belső kabin emiatt lehet akár drágább is, mint egy 4. emeleti külső kabin. A következő kabintípusok léteznek:
Belső kabin: a hajó közepén helyezkedik el, nincsen ablaka. Helyette tükrökkel vagy festményekkel igyekeznek otthonosabbá tenni a hangulatot. Mivel a kabinban tényleg csak alszik az utas, így abszolút kényelmes és a legkedvezőbb áron foglalható.

Külső kabin: a hajó 2 oldalán helyezkedik el és kis kerek (angolul porthole) vagy nagyobb méretű szögletes (angolul window) ablakokkal rendelkezik, amik logikusan a tengerre néznek.

Takart kabin: olyan külső kabin, melynek a kilátását takarja a hajó oldalán felfüggesztett mentőcsónak vagy bármilyen más technikai felszerelés. Ezt a kabintípust nem nagyon szoktuk javasolni, mert többnyire a külső kabinnal egy árban foglalható, akkor meg célszerűbb kilátással rendelkező kabinban lakni.
Ablakos, de nem tengerre néző kabin: ilyen kabinokat elsősorban a Royal Caribbean Cruise Line hajóin lehet foglalni. Ablakosak, de ablakaik nem a tengerre néznek, hanem a belső széles folyosóra. Ha valaki tart a belső kabintól, mert nem tudja hogyan érezné magát egy ablak nélküli szobában, akkor foglalhat ilyen típust, hisz ez csak kicsivel drágább. Viszont azoknak, akik lakótelepen laknak, nem szívesen ajánljuk, mert kb. ugyanolyan távolságból látjuk a többi lakót, mint otthon.
Balkonos kabin: Ha nem tartjuk soknak az árkülönbséget, ezt a kabintípust ajánljuk a legszívesebben! Alapterületileg ugyanakkora általában, mint a külső és a belső kabin, csak tartozik hozzá egy erkély! Az erkélyen kedvünkre koktélozhatunk, bámulhatjuk a csillagokat, a tájat, stb. A Princess hajókon a kabinok nagy része balkonos, így ott igazán kedvező árakon foglalhatók.

Minisuite: A minisuite-ek alapterületileg nagyobbak, mint az előző kabintípusok, van egy kis kanapé vagy 1-2 fotel is bennük, ami a nappali funkcióját hivatott szolgálni. Mindig rendelkeznek ablakkal, de nem mindig balkonosak!
Lakosztályok: Jellemzően egy hálószobából és egy nappali részből állnak, tágasabb fürdőszobával, kisebb bárpulttal is felszereltek. Hajótól függően kis kert, saját pezsgőfürdő vagy medence, hatalmas terasz is tartozhat hozzájuk.
Milyen elhelyezést válasszunk, ha gyerekekkel utazunk?
A kabinok jelentős része pótágyazható. A pótágyak az esetek többségében a falból nyithatók le, így emeletes ágy jellege lesz az elrendezésnek. A hajókon elég kevés azoknak a kabinoknak a száma, melyekben egy franciaágy és mellette a földön egy pótágy található, ezért ha ilyet szeretnének, azt érdemes előre foglalni. Igaz, hogy az út során a kabinban tartózkodnak az utasok a legkevesebbet, de számolni kell vele, hogy 2 felnőtt és 2 tinédzserkorú gyermek elhelyezése egy kabinban már kényelmetlen lesz. A legtöbb hajótársaság a gyermekkedvezményt az egy kabinban 2 felnőttel együtt utazókra érti! Fontos tudni, hogy amerikai hajókon (Princess, Carnival, stb.) 18 év alatti gyermekek csak a szülők kabinjával szomszédos kabinban helyezhetők el.
A Norwegian Cruiseline hajóin foglalhatók egybenyitható kabinok is a család számára, ami az egyik legkedvezőbb lehetőség.
Hol legyen a kabinom?
Minden hajó leírásánál megtalálható a fedélzeti térkép, melyen beazonosíthatók a kabintípusok, a kabinszámok és elhelyezkedésük. A hajó mozgását a hajó közepén lehet a legkevésbé érezni, de egyéni választás kérdése, hogy ki melyik kabint szeretné foglalni: van, aki az éttermek közelében szeret lakni, más a medencéhez vagy a liftekhez közel, van aki a sportpályák mellett, a hajó orrában vagy a hátuljában a háborítatlan kilátás miatt, esetleg a hajó jobb vagy bal oldalán. Amikor kiválasztotta a kabintípust, a térkép alapján jelezze nekünk, hogy melyik kabinszám lenne a szimpatikus és igyekszünk azt befoglalni.
Mikor tudom meg a kabinszámomat?
A foglaláskor vagy bizonyos hajótársaságoknál már az opció elkészítésekor. Ha adott kabint szeretne, pl. a hajó elejében, végében, a bal vagy a jobb oldalán, azt mindenképpen jelezze előre, mert ez később nem változhatható! Szinte minden hajón foglalható úgynevezett garantált kabin, amikor csak a hajóra való beszálláskor vagy az ezt megelőző néhány napban tudja meg a kabinszámát. Ezek általában kedvezőbb áron foglalhatók, a kabin típusa garantált (jellemzően külső vagy belső), de a pontos elhelyezést a hajótársaság határozhatja meg.
Mi fontos még a foglalás előtt?
a.) Ellenőrizze az útlevele érvényességét! Az egyik legfontosabb, hogy foglalás előtt tudakozódjon róla, hogy szüksége van e bármilyen vízumra, és ha igen, van e elegendő ideje a vízum intézésére (pl. az orosz és a dubai vízum intézése időigényes). Praktikus mielőbb repülőjegyet foglalnia. Fontos, hogy olyat foglaljon, aminek a menetrendje megfelelő időtartamot hagy a hajóút és a repülőút közötti „átszállásra”. Ha egyénileg intézi repülőjegyét, akkor is segítünk, hogy mely járatokat ajánljuk az utazáshoz. Európán kívüli úticél esetén mindenképpen javasoljuk, hogy legalább egy éjszakával a hajó indulása előtt érkezzen meg a kikötőbe. Mindig egyszerűbb pár órát a kikötőben eltölteni, mint álmai hajóútját a repülő technikai vagy időjárási problémából adódó késése miatt elszalasztania.
b.) Ha a hajóút előtt vagy után más programokat is szervezne, kérje ajánlatunkat! Sok esetben a hajótársaságok kedvező áron kínálnak a hajóúthoz kapcsolódó programokat is. Pl. ha részt venne egy alaszkai hajóúton, Seattle és Anchorage között, elképzelhető, hogy Alaszkának nem csak a partvidékét ismerné meg, hanem a szárazföldi területeket, városokat, nemzeti parkokat is. Egy ilyen program alig kerül többe, mint maga a hajóút és sokkal kevesebbe kerül, mintha ugyanezt egyénileg oldaná meg. Ezek a programok elegendő szabadságot jelentenek, azaz a közlekedést, a szállást, esetleges nemzeti parki belépőket tartalmaznak. A szabadidő eltöltésére azonban csak javaslatokat adnak, így mindenki a maga tempójában és kedve szerint járhatja be az ismeretlen tájakat.
II. FOGLALÁSTÓL AZ UTAZÁSIG
Mik a legfontosabb teendők, ha már lefoglaltam az utat?
a.) a legtöbb hajótársaság egy részletes adatlap kitöltését kéri az utasoktól. A legtöbb esetben ezt online intézhetik az utasuk maguk, vagy az adatok megadásával ezt irodánkra bízhatják. (Természetesen az ilyen jellegű segítségnyújtás térítésmentes.)
b.) Bizonyos hajótársaságoknál és útvonalakon előre kiválaszthatók és foglalhatók a parti kirándulások. Erről érdemes időben tájékozódni és élni a lehetőséggel a következő okokból:
- a legtöbb kiránduláson maximálják a résztvevők számát (pl. nemzeti parkok befogadóképessége miatt)
- bizonyos országokban csak akkor nincs szükségünk vízumra, ha szervezett kiránduláson veszünk részt
- egyes helyekre egyéni szervezéssel nem biztos, hogy bejutunk a hajó kikötési ideje alatt, mert a szervezett csoportok mindig elsőbbséget élveznek (pl. delfinekkel úszás)
c.) ha korábban még nem adta meg – esetleg meggondolta magát – jelezze, hogy milyen ültetést kíván igénybevenni az étkezéseknél. A legtöbb hajón a vacsorát 2 ültetésben oldják meg, az első ültetés kb. 6-7 óra körül kezdődik, a második turnus 8-9 óra körül. Néhány hajón létezik az „open seating”, azaz szabad ültetés: aki ezt választja, az erre kijelölt étteremben akkor ülhet le vacsorázni, amikor kedve tartja, feltéve, hogy van szabad hely. Amerikai hajókon ezt a verziót nem ajánljuk, mert a vendégek egy része korán elfoglalja az asztalt és órákon át vacsorázik, így az átlagos vacsoraidőben nehéz bejutni.
d.) Ha még nem tette meg, gondoskodjon a repülőjegy-foglalásáról, a hajóút előtti vagy utáni szállásfoglalásról, esetleges egyéb programjairól.
e.) Csomagolás: biztos minden gyakorlott utazó képes összecsomagolni, de a nagy izgalmak közepette ne feledkezzenek meg az alábbiakról:
- a hajókon található konnektorok a magyartól eltérőek lehetnek, ahogy a használatos feszültség is.
- Az aktuális időjárás mellett vegye figyelembe azt is, mikor milyen programokon fog részt venni, illetve mik a hajó öltözködési előírásai, így szüksége lehet estélyire, túrabakancsra vagy edzőcipőre, ha a hajón szeretne sportolni, stb.
- Tájékozódjon előre a hajón használatos pénznemről!
- A legtöbb hajón dombornyomott bankkártya megadása esetén minden felmerülő költségét fedezheti a kártya használatával. Néhány hajón van bankautomata, aminek a használata korlátozott. A hajón a készpénzforgalom minimalizálása a cél.
- Vegye figyelembe, hogy az adott kikötőkben milyen pénznemet használnak, mit váltanak, illetve Önnek hogyan éri meg jobban a fizetés. Például a bankkártyájáról minden kikötőben egy kisebb összeget a helyi pénznemben kivenni egyes bankoknál rendkívül költséges lehet. Valószínűleg jobban jár, ha EUR-t és USD-t is visz magával, lehetőleg kisebb címleteket is.
- Jó, ha tud róla, hogy térerő csak a part közelében van, a tengeren nincs. Ha sokat használja a telefonját mindenképpen ellenőrizze előzetesen a szolgáltatójánál, hogy melyik partnerhálózatban kaphatja a legkedvezőbb percdíjakat.
- Internetezni szinte minden hajón lehet. Kicsit drágább ugyan, mint bárhol a parton, de kényelmes módja a kapcsolattartásnak.
- Ne feledje, hogy még a party-hajókon is tartanak kapitányi vacsorát, amire elegánsan kell felöltözni, a legmagasabb színvonalú hajókon (pl. Holland America, Princess egyes hajói) pedig minden vacsoránál elvárt az elegancia.
III. A HAJÓN
A nagyobb kikötőkben érdemes előzetesen transzfert rendelni, így a repülőtéren várják és a csomagjával együtt egyenesen a hajóhoz viszik. Ha bármi okból nem foglal előre transzfert, igyekszünk minél pontosabb információkat adni a kikötő elhelyezkedéséről, esetleg a hajó szokásos helyéről.

A hajókra kb. olyan beszállási procedúra vezet, mint a repülőgépekhez. Miután megérkezett a hajóhoz, néhány papírt kell kitöltenie: először is a bőröndjelölő cédulára fel kell vezetnie a nevét és kabinszámát, rá kell tennie a csomagjára és le kell adnia a bőröndjét. Minden csomagot a repülőterekhez hasonlóan átvilágítanak, de itt nincsenek olyan szigorú előírások, mint a repülőtereken. (Persze gyúlékony anyag, élő növény, kisállat, fegyver, stb. a hajóra se vihető fel.) Utána ki kell tölteni egy adatlapot (általában ezt az online adatmegadás után ki is tudja nyomtatni még itthon) és a pultnál az azonosító okmánya bemutatása mellett megkapja a kabinkártyáját. Amennyiben a bankkártyáját szeretné használni a hajón, akkor praktikusabb még ennél a pultnál bemutatnia a kártyáját. Minden utasról fénykép készül a beszállás előtt.
A gyorsan haladó ügyintézés után a hídra kísérik, amin a kézipoggyászával együtt beszáll a hajóba és ott a személyzet segítségével juthat el a kabinjába. A bőröndjei általában ilyenkor már a kabinjában vannak, esetleg pár percen belül érkeznek.
Hogyan fogok eligazodni a hajón?
Ha először jár tengerjárón, nehezen, de ne féljen segítséget kérni! :-) Mindenki egy kisebb hajótérképet kap a kabinjába, amit érdemes magunknál tartani az első napokban. A személyzet fel van készülve rá, hogy első nap bolyongó és tétova utasokkal találkozik, így biztosan nem lesz egyedül ezzel az érzéssel. Ne aggódjon, elveszni nem tud! Minden emeleten és lépcsőházban, az üzletsoron, éttermeknél és szórakozóhelyeknél egyaránt ki van függesztve a hajó térképe a legfontosabb létesítményekkel és kabinszámokkal együtt.
Milyen nyelven beszélnek a hajón és hogy fogom őket megérteni?
A legtöbb hajón az angol az alapnyelv, ezen kívül használatos az olasz, német, francia és spanyol. Ez elsősorban a hajóstársaságtól és az útvonaltól függ. A Pullmantur hajóin a spanyol az alapnyelv. Természetesen mindig előny, ha valaki több nyelven beszél, de ha ez még sincs így, akkor se keseredjen el vagy ijedjen meg! A fontos információkat mindig több nyelven is ismertetik, de ha Önnek kérdése van, akár kézzel-lábbal is elmutogatják a tudnivalókat. Egy hajón legalább 40 különféle nemzetiségű és különböző nyelvet beszélő ember utazik a személyzet tagjaként, igen nagy az esély arra, hogy magyarokkal is találkozik, akik szívesen segítenek eligazodni.
Mi vár rám az első nap?
a.) Jellemzően ebéddel várják a hajón, így ha a kabinját és a bőröndjét is megtalálta, érdemes megkeresni a legközelebbi vendéglátóegységet. J Az első ebédet praktikusabb a svédasztalos étteremben elfogyasztani (errefele fogják irányítani is) és szépen lassan felfedezni a további szolgáltatásokat.
b.) Számítson rá, hogy első nap délutánján kötelező vészhelyzeti gyakorlat van. Ez kikerülhetetlen és a saját érdeke is, hogy részt vegyen rajta. Mindenkinek a kabinjában van a mentőmellény, aminek a pontos használatát megtanítják, valamint mindenkinek meg kell keresnie (ki van írva az ajtóra és szinte a teljes személyzet az irányításban segít) a saját mentőállomását. Ha mindenki felsorakozott, a kapitány ismerteti a biztonsági tudnivalókat (pl. a kabinban tilos a dohányzás, stb.) és nem sokkal később indul a kihajózás.
c.) A következő fontos dolog a vacsora: amennyiben ültetéses vacsorán vesz részt, a megjelölt időpontban kell az étteremnél lennie (kb. 15 perc után zárják az ajtókat), a pincér az asztalához kíséri. Ennél az asztal lesz a helye a hajóút során minden vacsoránál. Jellemőzen 8 fős kerek asztalok vannak, az azonos nemzetiségűeket, illetve az együtt utazókat igyekeznek összeültetni. Néhány asztal 2-4 fős, ezeket ajánlott előre foglalni.
Mire jó a kabinkártya?
A beszálláskor kapott kabinkártyája az azonosítója és a „legnagyobb kincse” a hajóút során. Nemcsak a kabint nyitja, hanem egyfajta dombornyomott bankkártyaként az összes vásárlását is ezzel intézheti a hajón: az éttermi italfogyasztást, a bárban, az üzletekben és a kaszinókban történő vásárlást is. Minden alkalommal, amikor leszáll a hajóról, vagy vissza, be kell mutatnia a kártyáját. A kikötőkben, ha esetleg szükséges lenne, a kártyával azonosíthatja is magát az útlevele helyett.
Hogyan fizethetek a hajón?
Ha megadja a bankkártyáját a beszálláskor, ez lesz a fedezet a költéseire. Ha nem szeretne kártyát megadni, vagy nem dombornyomott a kártyája, akkor megadhat a recepción készpénzt is. Jellemzően 250-300 EUR/fő depozitot kérnek. Amíg a depozit fedezi a költségeit, semmi gond, ha túllépi a keretet, újabb készpénz depozitot kell letennie fedezetként. A hajón felmerülő összes költségét egy összegben, a hajóút utolsó napján kell rendeznie. Időszakosan, fogyasztástól függően 2-3 naponta kap egy értesítőt a fogyasztásáról. Ha valamelyik tétel kérdéses, egyeztessen a recepción! A borravalót is a vásárlásaihoz adják hozzá. Ha megadott egy bankkártyát, de mégis készpénzben szeretne fizetni, az utolsó nap ezt jeleznie kell a recepción és gond nélkül megteheti.
A bankkártyán nem zárolnak pénzt, de ellenőrizzék a napi limitjüket, ha szükséges, hogy utolsó nap, a terheléskor ne adódjon probléma.
Mi vár rám a hajóúton?
Erről az „Élet a hajón” menüpontban olvashat részletesebben: Itt
Hogyan szállunk le a hajóról az út végén?
Sajnos egyszer minden álom véget ér, és a hajó is befut az utolsó kikötőbe. Az utolsó napi hírlevélben mindenről részletesen tájékoztatják, a legfontosabb teendők a következők:
a.) ellenőrizze a számláját, és ha készpénzzel akarja rendezni, tegye meg. Aki kártyával fizet, annak nincs teendője.
b.) Vigye vissza a könyvtárba a kölcsönzött dolgokat!
c.) Látogasson el a fényképgalériába, hátha eddig nem volt ideje végignézni, hogy milyen képek készültek Önről az utazása során.
d.) Ha lelkes fényképész, ne felejtse el, hogy ez az utolsó alkalom a fotózásra.
e.) Töltse ki a véleménykérőlapot, hogy tovább fejleszthessék a hajó szolgáltatásait!
f.) Pakolja össze a csomagját a következők figyelembevételével:
- a bőröndjét kb. hajnali 2-ig ki kell tennie a kabinból, mert ezt külön szállítják le a hajóról és csak a kikötőben látja viszont!
- Tartson magánál egy váltás ruhát, valamint egy táskát vagy szatyrot, amibe belerakja a megmaradt dolgait.
- Ha rögtön a repülőtérre indul, számoljon azzal, hogyan tudja a legegyszerűbben átpakolni a folyadékokat, krémeket, kisollót, stb. a bőröndbe, ha a hajón a másnapi leszállásig még szüksége van rájuk.
- Mindenképpen ellenőrizze, hogy milyen színű cédulával jelöli meg a bőröndjét. Megfelelő színű jelölőcímkét a recepción cserélhet. A színkódok jelzik, hogy a bőröndjét mikor kell lepakolniuk a hajóról. Előnyt élveznek azok a csomagok, melyeknek a tulajdonosa rögtön a repülőtérre siet, és később szállítják le azokat a csomagokat, amiknek a tulajdonosai később hagyják el a hajót.
Ha jól érezte magát és szeretne visszatérni, jelezze nekünk, hogy időben foglalhassuk a következő utazását!
Hajóút kereső
Hírek, akciók
Foglaljon most a Kanári-szigetekre!
Kiemelt hajóút
Málta, Szicília és néhány mediterrán főváros
| Úticél: | Nyugat-mediterrán térség |
| Indulási kikötő: | Genova |
| Utazás időtartama: | 8 nap/7 éj |

